Szerda estétől lehűlés
Hétfőn és kedden kellemes kora őszi időnk lesz, szerdán viszont egy hidegfront hoz lehűlést és csapadékot.
A csütörtöki hidegfrontot követően a hétvégén ismét kellemesebbre fordult az idő, ez folytatódik hétfőn és kedden is. A hét első napján 22 és 26°C között alakulnak a maximum-hőmérsékletek, kedden pedig még ennél is egy kicsivel melegebb lesz, akkor ugyanis 23-28°C várható. Kedden azonban a reggeli, délelőtti órákban kisebb eső előfordulhat a középső országrészben, majd a késő délutáni, kora esti órákban a Tiszántúlon egy-egy zápor sem kizárt.
Szerdán a hidegfront érkezése előtt a keleti országrészben még 25-27°C köré melegszik a levegő, a Dunántúlon azonban már csak 20°C körüli hőmérsékleteket mérhetünk. A napközben nyugat felől megérkező hidegfront előtt és mentén záporok, zivatarok alakulnak ki, az esti órákra eléri a Tiszántúlt is. A front áthaladtával az északnyugatira forduló szél megerősödik és viharos lökések kísérik majd a Dunántúlon. Estére mindenhol megélénkül a szél, a Dunántúlon továbbra is erős marad, melyet viharos lökések kísérnek, északkeleten és a Tiszántúlon szintén lehetnek erős, esetleg viharos északi, északkeleti lökések.